Főoldal › Rólunk › Öregdiák Társaság

 

Öregdiák  Társaság

 

Németh Kálmán, elnök KÖSZÖNTŐJE

 

Öregdiák Társaim, széchenyis Barátaim!

Tisztelettel és örömmel, újólag köszöntelek Benneteket, miután némileg átaakítottam oldalunkat. Az átalakítás elsődleges célja, hogy írásainkat minél többen ITT keressétek, tájékozódjatok ténykedésünkről, programunkról, rendezvényeinkről. Kérem, kövessétek figyelemmel Társaságunk munkáját, kapcsolódjatok be, vegyetek részt programjainkon, javasoljátok azok esetleges kibővítését és ha szükséges, bíráljátok is ugyanúgy, mint írásainkat, beszámolóinkat.

Törekvésünkből két fontos dolgot emelek ki: a TÖRZSASZTAL létrehozásának célja, hogy a találkozások lehetőségét biztosítsuk a nem soproni társainknak is, amikor "itthon járnak". Törekvésünk, hogy bemutassuk közülünk mindazokat, akik valamilyen területen PÉLDAMUTATÓ eredményt értek el. Ugyanakkor, ha igénylik,  az érettségi találkozók nagyobb arányú részesei is szeretnénk válni.  

Köszöntöm iskolánk vezetőit, tanárait, dolgozóit és megköszönöm a nekünk nyűjtott segítséget, Tőlük viszont azt kérem, adott esetben igényeljék szerény lehetőségeink keretéből a Társaság, de minden széchenyis öregdiák támogatását is.

                                                                                                                                             NK 2016. 04. 06.


O l d a l u n k  l a p j a i


Adószámunk: 18973578 - 1 - 8

Bankszámlaszámunk: 59100401 - 10054139 / Lövő és Vidéke Takarékszövetkezet


Lapjaink:


- Tervezett programok

- Események, rendezvények

- Dokumentumok

- Érettségi találkozók


 

Tagfelvételi tájékoztató

 

Alapszabályunk jogi megfogalmazása értelmében Társaságunk tagja lehet az az "öregdiák", aki a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban sikeres érettségi vizsgát tett.

A felvétellel kapcsolatos teendőkről vezetőségünk tagjainál, az oldalunkon megjelölt címek valamelyikén lehet felvilágisítást kérni. Ugyanakkor gazdasági titkárunknál - Dékány Zsigmondné (Ági) igazgató-helyettesnél - a személyes jelentkezés és tagdíj fizetés is rendezhető. A tagdíjak készpénzes kiegyenlítéséhez a csekk a vezetőségnél vagy az iskola portáján szerezhető be. Átutalásra a fentebbi bankszámlaszámunk ad lehetőséget. Belépéskor (első alkalommal) az érettségi évét kötelezően, a lakhely és egyéb címeket csak a személyiségi jogok felhasználásának engedélyével együtt kérjük. Hiányában azonban a személyes értesítés helyett csupán a honlapon keresztüli tájékoztatással tudunk élni.

Tevékenységünk köre Alapszabályunkból megismerhető, bevételeink zömét azonban célzottan iskolánk diákjaira - a kiváló tanuló és sportoló jutalmazására, valamint a nehéz anyagi helyzetben élők segítésére - fordítjuk. Különösen a szegény sorsúak érdekében kérünk minden még aktív "öregdiákot", adója 1%-ával, Társaságunkon keresztül támogassa a rászorulókat, de a kiválókat is.    Köszönjük!               (adószámunk fentebb)

                                                                                                                                                       Németh Kálmán

                                                                                                                                                          2014.03.22.