Főoldal › Rólunk › Öregdiák Társaság › Érettségi találkozók

Adószámunk: 18973578-1-8

Bankszámlaszámunk: 59100401-10054134 / Lövő és Vidéke Takarékszövetkezet


Érettségi- és más találkozók


 


Bevezető

Köszöntőmben már utaltam rá, hogy oldalainkonk fórumot kívánunk adni iskolánk öregdiák csoportjainak - társasági tagságuktól függetlenül - érettségi találkozójuk vagy más iskolai rendezvényük meghírdetésére, az arról történő beszámoló leközlésére. Szándékaink szerint ugyancsak itt mutatjuk be - személyes fellépése ismertetésével vagy szak-önéletrajzával - azokat a széchenyiseket, akik valamilyen területen kiváló eredményt értek el.  Kérem, éljetek a lehetőséggel, segítsetek nagyjaink felkeresésében!

Eredeti tervünk szerint ezt az oldalt a honlap felújítását követő események beszámolóira szántuk, de miután egy aktuális anyag késésben van, visszamenőleg - némileg mintának is szánva - iskolánk öregdiákjai két alapítványának közös, egy 2009-es fontos rendezvényéről, valamint egy, 2013. évi érettségi találkozóról adok tájékoztatást.


 

Tartalom:

- Zsirai László(1974) költő bemutakozása.

- Szalay István (1962)  professzor bemutatkozása.

- Az 1965-ben érettségizettek, 50. évi találkozója.

- Az 1954-ben érettségizők találkozója; 2014. - még 2015 - 2016.

-1953-ban, 60 éve érettségiztek - 2013. - még 2014 - 2015 - 2016.

- Megemlékezés Autheried Éva tanárnő születésnapjáról, terem-avatásáról.


 

Az iskolánkban érettségizett kiválóságok bemutatása:

 


 


Zsirai László (1974) öregdiák - irodalmi szerkesztő, publicista, költő - bemutatkozása szülővárosának és három kötetének bemutatása 2016. április 24.-én történt a GyIK-ban. Életútjának közvetlen hangú ismertetését a megjelentek élvezhették, de kívánatos lenne több széchenyisnek (öreg- és aktív diáknak) meghallgatni. Lehetőséget az iskolánkban kértem és kaptam erre, időpontja az év végén várható. Az érdeklődés felcsigázása érdekében csupán azt követően adunk részletes tájékoztatást a példás életútról.

"érezzék egy kézfogásról", 2015-ben megjelent kötetében főleg azokról a kortársairól - Bárdosi Németh János, Vasadi Péter, Fodor András, Tandori Dezső, Ladányi Mihály, Tüskés Tibor, Bíró András -, levelezésükről ír méltó tisztelettel, akik előbbre jutásában segítették.

Jégeső Afrikában már ebben az évben megjelent novelláskötete parodizálókészségeire is ad  bizonyságot. Kubik Anna művésznő ebből Ludas Matyi paródiáját, a Matyi a ludas? novellát adta elő nagy élvezetünkre.

Üzenet Szamáriából, a szintén idén kiadott verseskötetébe a Rá jellemző különleges verseit gyűjtötte össze. Csak egyetlen, a Szavak ereje versikével hadd példázzam: Rossz hatással vagyok magamra, / belehalok minden szavamba, / ám - mint a mosolyod a Napból -  / föltámadok minden szavadtól.

                                                                                                                                             NK 2016.04.24.     


Szalay István (1962) öregdiák- és tagtársunk magán- és szakmai életútjának elsőként történő, a fenti elveket kielégítő bemutatására egy tudományos előadása nyűjtott kitűnő alkalmat. A Szegedi Szabadegyetemen ugyanis tagtársunk a Matematikai modell a fény útjára párhuzamos univerzumokban címmel tartott előadást, ahol az elhangzott bemutatása számunkra is bő életrajzi ismereteket nyújt. Természetesen erről a videóról azért igen vázlatos képet kapunk csak személyéről. Aki viszont további tudományos vagy magánéleti részletekre kíváncsi, megtalálja az utat az internet csatornáin. Többre nincs szükség, mint a téma mellett a mai, kutatási körülményeinek adataira. Ezek:

Szegedi Tudományegyetem - Juhász Gyula Pedagóhusképzó Kar - Tanító- és Óvóképző Intézet - címzetes egyetemi tanára:      Prof. Dr. Szalay István C. Sc. 

 

 

                                                                                                                                        NK, 2016.01.22.


Az 1956-ban érettségizett "a" osztály találkozója  

A 60 éve iskolánkban érettségiző 22 fős osztályból 8 fő megjelent az osztályból, közülük hárman külföldről jöttek el. Találkozásuk egybe esett az iskolai ballagással, így átélhették a "régi szép időket". Az emlékezőket az Öregdiák Társaság elnöke fogadta, de szívélyes köszöntésükre szakított időt Szabó Miklós igazgató úr is. Mindketten tájékoztatást adtak az iskola mai életéről, az öregdiákok mozgalmas rendezvényeiről, tevékenységükről.

 

Vidám hangulatban, tréfálkozva meséltek életútjukról, az örömteli, de nem mindig gond nélküli sorsukról. Az iskola találkozás után következett a véárosi emlékek, a diák évek felidézése, fiatalságuk újra átélése. Találkozzunk mielőbb!

                                                                                                                                                                                                                                                                      NK 2016. április 30.       

 


Az 1965-ben érettségizettek, 50. évi találkozója.

Az osztályok, részben közös programra tervezték a nevezetes találkozót, de az érintettek egyeztetése után a megjelölt időpont a "b" osztály tagjainak nem volt megfelelő, így ők 2 héttel később, külön emlékeztek.

Programjuk 2015. június 5-én, 17 órakor kezdődött, amikor a szoborparkban, az osztályok már Sopronban lévő képviselői megkoszorúzták volt igazgatójuk, Földi Lőrinc szobrát. Másnap 9 órakor a közös találkozó a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának (NyME-KTK) disztermében folytatódott, ahol a Kar oktatója, korábbi dékánja, a szintén volt osztálytárs, Dr Székely Csaba fogadta és köszöntötte őket. A szép számú megjelentet még üdvözölte a SzIG igazgatója, Szabó Miklós és a föszervező osztálytárs, Varga Jenő is. A társaság ezt követően átvonult a Széchenyi szoborhoz, ahol - emlékezések és fényképek készítése mellett  közösen koszorúztak. Az iskola program emléktábla avatással kezdődött; a "c" osztályosok készítettek osztályfőnöküknek, Őrszigety Frigyesnek gránit emléktáblát, amit lelepleztek és koszorúzással emlkeztek szeretett osztályfőnökükre, tanárukra. A már elhunyt tanárokra emlékezve, az I. emeleten lévő emlékhelynél újabb koszorúzással zárták a közös programot.

Mindezek után az osztályoknál már külön-külön folytatódott a találkozás programja, amelyből Varga Jenő jóvoltából az "a" osztály bensőséges, hagyományos összejövetele ismert. Örömükre megjelent volt osztályfőnökük, Légrádi Imre  tanár úr is, aki jelenlétével is visszaidézte az 50 évvel ezelőtti hangulatot. A szokásos névsor olvasás, élménybeszámolók, vidám társalgás mellett, gyertyagyújtással, szomorúan emlékeztek elhunyt osztálytársaikra.

A további, részben összevont szabad programok már az étkezések, a helyi nedűk vizsgálgatások, a kellemes együttlét örömében, hangulatában teltek el, miközben Bellák Ödön osztálytársat megihlette az iskola szellemisége és a találkozó hangulata:

                                                                                  Évszázad fele

                     Táblán a kréta nem nekünk csikordul,                    Nehezen szerzett tudásunk,

                     sok - sok év emléke visszafordul.                           így nem lett a feledésé.

                     Bennünk él tovább mit okultunk.                             Iskolánk és tanáraink nívója

                     Bár időnk ránk karmolta jegyeit,                              biztosította, hogy a tanultak

                     örök jellegűeklettek leírt jegyzeteink.                    váljanak hasznunkra.

                    Garló eszünk szerint éltünk,                                      A férfias küzdés és tisztesség,

                    célért, okért, hitért...                                                  "SZÉCHENYISTA SZELLEM"

                    Puskáink szolgáltákaz iskola békét,                         /nem volt lyukas óra!

                    s a bemagolt sok-sok leckét.                                     S  ez bennünk ég évtizedek óta.

 

Varga Jenő beszámolója és a helyszíneken készített képei alapján            összeállította: Németh Kálmán. 2015.08.02.

 


 


 

Az 1954-esek újabb pünkösdi, évenkénti találkozója.

Megfogadták, megtartják, hogy az együtt érettségizett három osztály lelkes tagjai évenként, Pünkösd szombatján találkoznak, Sopron Főterén, Az idei év, az esős napoknak is köszönhetően, létszámában szerény volt, de hangulatában a megszokottan kellemes. Bizonyíthatom, mert állandó meghívást élvezek, miután köztük három egyetemi évfolyamtársam is (Nagy Zoltán, Németh György, Németh Gyula) található. A hangulat megalapozása már pénteken este, a Caezar Pjncében megtörtént, a búcsúestre pedig a felújított Gambrinus Étteremben került sor. A képsort záró felvételek bizonysága szerint, örömmel emlékeztek az egyik előző, a 30. évi találkozó vidámságaira és Ákos Ernő osztályfőnökükre, valamint Dér Zoltán és Dr Németh István kedves volt tanárukra.  Egy összeszokott, baráti társaságban könnyű jó hangulatot teremteni, náluk se volt másképpen. Szívesen jöttetek, Sopron mindig örömmel látja a város volt diákjait!

Németh György tájékoztatása és a találkozón készített képei alapján összeállította Németh Kálmán, 2015.05.23.

A további évek képekben....

 



Iskolánk1954-ben érettségizett osztályainak közösen rendezett találkozója.

                Már 60 éve, hogy 1954 júniusában, az akkori negyedikesekből álló három osztály tanulója tett sikeres érettségi vizsgát a Gimnáziumban. Közülük, a ma már idős öregdiákok egy csoportja, a hozzátartozókkal együtt gyülekezett 2014. június 7-én, Pünkösd szombatján, a szeretett Alma Mater udvarának emléktábláinál, hogy a 60 éves érettségi találkozójuk alkalmából visszaemlékezzen a régmúlt, boldog iskolaévekre és találkozzanak a régóta nem látott iskolatársak.

            Szabó Miklós igazgató úr üdvözlő megnyitójában meleg szavakkal emlékezett meg az öt évvel ezelőtti találkozó ma már hagyományteremtő aktusára, amikor ennek a három osztálynak diákjai emléktáblákat avattak az akkor megújult iskolaépület megszépült udvarán Földi Lőrinc és Ákos Ernő volt tanáruknak, akikre mindmáig el nem múló tisztelettel és hálával gondolnak. Azóta ugyanott már megszaporodtak a kíváló tanárokra emlékeztető márványtáblák.

            Dr. Németh Gyula ny. főiskolai tanár diáktársunk, Ady Endre ma is érvényes mélyenszántó gondolatait idézte fel „Üzenet egykori iskolámnak”című költeményével.

            Ezután, Nagy Zoltán öregdiáktárs ünnepi megemlékezése felelevenítette, hogy az 1954-ben érettségizett és a visszatérő találkozások ígéretével búcsúzó fiatalok akkor még nem gondolták, hogy alig két évvel később, az 1956.-os levert forradalom következtében, számosan szétszóródnak közülük a világban. Csak 1979-ben, 25 év elteltével, a szerte a világba kiküldött hívó szóra talált újra egymásra együtt a három osztály, és azóta is, aki csak tud, újra eljön. Sajnos, az évek múltával a sors megritkította sorainkat. A 60 évvel ezelőtt érettségizett 59 diáktársnak több, mint harmada már nincs közöttünk. Felismerve, hogy az idő múlása megállíthatatlan, ma már mintegy 20 éves hagyomány lett abból az elhatározásból, hogy az ötévenkénti hivatalos találkozóktól függetlenül, minden év pünkösdi hétvégének szombatján megtartjuk a spontán széchenyista találkozónkat is a soproni Fő téren, amihez már sok korábbi, nemcsak széchenyista diáktársunk is csatlakozott. A visszaemlékezés befejezéseként az összegyűltek nevében köszönetet mondott, a találkozók évtizedek óta szervező motorjának, Horváth Ottó öregdiák társunknak, fáradozásaiért.

            Elhelyeztük koszorúinkat Ákos Ernő, Földi Lőrinc és Dr. Machatsek Lúcia emléktábláinál, majd Németh Kálmán a Széchenyi Gimnázium Öregdiák Társaságának elnöke mondta el a délelőtti ünnepség zárószavát.

            A találkozó a soproni Fő téren, a Generális teraszán folytatódott a késő déli órákig, kiegészülve már más, korábbi iskolatársakkal is, de ezzel még nem ért véget a program.

            Délután 17 órakor a diáktársak összegyűltek a Szent György templomban, hogy megemlékezzenek elhunyt társaikról.  Henczel Szabolcs atyának a hűséges összetartozást méltató, buzdító szavait követően, minden osztályból felolvasták az elhunytak nevét és minden név elhangzása után emlékükre egy-egy mécsest gyújtottak. Igazán megható volt ez a megemlékezés.

            Akinek lehetősége engedte, eljött az esti búcsúvacsorára a Fehér Rózsa étterem különtermébe. A beköszöntő pezsgővel koccintva, meghallgattuk Németh György, neves bányamérnök diáktársunknak, a 60 éves találkozó ihlette írását, amelyből sugárzott nem csak az iskolánk, hanem szeretett városunk, Sopron iránti szeretete is.

  Érdemes idézni néhány sorát:

  „Mert valamennyien nem csak az egykori iskolánkat, de elsősorban ezt a várost szeretjük.

            Egy kissé elkoptatott Sütő András idézet szerint: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Esetünkben ezt talán úgy is fordíthatjuk, hogy lakhatunk bárhol a világban, esetleg másik földrészen:Überlingenben, Ockelboban vagy Budapesten, itt Sopronban mi otthon vagyunk.

            Ezért a városért sokan irigyelnek is bennünket. Mit is rejtenek ezek az ősi falak?

            Márai Sándor írta: "Ez a város szerény, nem beszél sokat, de tudja rangját. S a régi kövek között érezni és emlékezni tud. Őriz egy polgári életformát, mely a legértékesebb volt Magyarországon az elmúlt négyszáz esztendőben. A békét őrzi e bolthajtásos szobákban, a békét, melyet a háborúban minden ember külön őriz meg lelkében és életében, ha túl akarja élni a vihart. Sopronnak múltja van, melyről tud, s ezért van jövője is."

            Ma talán úgy mondanánk, hogy igazi európai város, és mi ezt a szellemiséget szívtuk itt magunkba. "

            Ez a  jó hangulatú búcsúvacsora igazi nemzetközi találkozó volt. Az Ausztriából, Hollandiából, Kanadából, Németországból, Svájcból, Svédországból, sőt a dél-amerikai Columbia fővárosából, Bogotából is jelen volt régi diáktársakat és hozzátartozóikat az itthon maradottak nagy örömmel és barátsággal vették körül. De jöttek további üdvözlő jókívánságok itthonról, valamint még Svájcból és az USA-ból is, olyan diáktársaktól, akiknek sajnos az egészségi állapota már nem tette lehetővé, hogy élvezhessék az együttlétet a régi barátokkal.

            Bízzunk abban, hogy öt év múlva újra együtt lehessünk, ugyanitt.

 

                                                                                                                                                Nagy Zoltán

                                                                                                                                             2014. június 14.

                   


A találkozó képei:


 

 

60 éve érettségiztek - 1953-ban

Kérem, ne vegyétek hivalkodásnak, de annak az osztálynak a 2013. évi érettségi találkozójáról adok utólagos tájékoztatást, amelynek Földi Lőrinc volt az osztályfőnöke és Társaságunk elnöke a tagja, (innen az anyag).                      Sajnos volt tanáraink mindannyian "az égi iskolákban tanítanak", így az 50. évihez hasonlóan most is Dr Baranyai Lenke vállalta az osztályfőnök helyettesítését. A redhagyó osztályfőnöki órán Szabó Miklós igazgató úr is tiszteletét tette, sőt technikai segítséget is nyújtott az osztályfőnöknek, aki felkészülten tartotta meg óráját. Hetesként Németh Kálmán jelentett és beszámolt a hiányzók szomorú történeteiról. A tanárnő egy mai diák szavalatával is szinesítette a visszaemlékezés óráját. A hetes az iskola tanári emlékfalánál emlékezett az osztályt tanító tanárokra, majd koszorút helyeztünk el ugyanott. Osztályfőnökükre a tanári szoborparkban található mellszobránál emlékeztünk.

Az egyre diétásabb találkozói ebédet, nosztalgiából is a felújított Deák étteremben fogyasztottuk el, majd a betegségek elemzésével emlékeztünk az elmúlt évek kellemes eseményeire.


 


<<<vissza


 

 

Megemlékezés Autheried Éva tanárnő születésnapjáról

(Terem-avatásról a lap alján)

Az iskolánkban 1962-ben érettségizettek lelkes csoportja, különösen a matematikát kedvelők és alkalmazók elhatározták, hogy a szeretett "tanár néni" 100. születésnapjáról kétnapos konferencián méltóan emlékeztek meg, 

A megjelenteket többen, köztük Abdai Géza, Sopron mj város alpolgárrmestere köszöntötte, amelyet külön is idézünk.         

Az eseményről a szervezők egyike, Zétényi Zoltán beszámolót és érdekes fényképeket készített, amit alant megtekintésre ajánlok.


Abdai Géza köszöntője.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy Sopron megyei jogú város vezetése nevében nagy tisztelettel köszöntsem valamennyiüket!

Kedves megemlékezők!

Talán a jelenlévők életük során többször is megtapasztalhatták, hogy a gondviselés esetenként – méltatlanul – háttérben felejt olyan embereket – különösen pedagógusokat – kik életüket a ránk és gyermekeink nevelésére szentelték.

A mai, kicsit eltorzult világunkban csak az elsőkről beszélünk.

Tudjuk, hogy ki repülte át legelőször az óceánt, de nem esik szó a másodikról.

Ugyanez a helyzet nagy történelmi eseményeknél is legyen az helyi, országos vagy világesemény.

Tudjuk, ismerjük a vezetőt, de segítőket kevésbé.

Pedig időnként szót kellene ejteni másodikról, harmadikról és nem utolsóként arról háttérről vagy segítőkről, tanítókról, tanárokról kik a sikert, az eredményt megalapozták.

Felmerül a kérdés, ki tegye ezt?

Itt egy közösség, az iskola szellemiségét magába szívó széchenyis öregdiákok közössége vállalta.

Vállalta, hogy ápolja az emlékét egykori tanárának. Teszi ezt, mert úgy érzi, hogy a jelen és jövő diákjainak, tanárainak ismerni kell azokat az embereket, kiknek köszönhető, hogy a Széchenyi István Gimnázium mára „a Széchenyi” lett.

Ők segítenek emlékezni az egykori kiváló tanárra, Autheried Éva tanárnőre, ki száz évvel ezelőtt született Sopronban és csak felsőbb tanulmányai idejére hagyta el szülővárosát.

Ki generációkat tanított és nevelt! Tette a nehéz időkben is alázattal és hivatástudattal.

Tanított matematikát, geometriát és nevelt példamutatással az egészséges életre, a természet szeretetére, tisztességre, becsületre. Közben szakított időt a zene művelésére is. Tanítványai, tanulmányi sikerekkel hálálták meg áldozatos és következetes munkáját.

Rá emlékezünk ma!

Az emlékére rendezett konferencia legyen méltó tisztelgés az iskola valamennyi egykori tanára előtt és mutasson utat – tartson fáklyát – az intézmény mai diákjai számára.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

                                                                                                                                       Sopron, 2014. február 3.


Beszámoló a konferenciáról

 Emlékkonferencia Autheried Éva tanárnő születésének századik évfordulóján - Sopron, 2014. február 3-4.

Hamisítatlan februári idő, hideg, csípős szél fogadta a hétfő reggel Sopronba érkezőket.

A helybeliekkel kiegészülve mintegy harminc, egy valamikori osztálylétszámot kitevő érdeklődő, emlékező gyűlt össze a Széchenyi Gimnázium kapubejárójában kialakított panteonnál.

Abdai Géza, Sopron Megyei Jogú Város társadalmi kapcsolatokért felelős alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket.

Kiemelte, hogy fontos küldetés megemlékezni azokról a pedagógusokról, akik napjaink sikereit megalapozták. Ezt a küldetést vállalta föl a széchenyis öregdiákok közössége.

Autheried Éva tanárnőre emlékezünk, aki generációkat tanított és nevelt, s tette azt a nehéz időkben is, alázattal és hivatástudattal.

Az alpolgármester után Németh Kálmán a Széchenyi Gimnázium Öregdiákjainak elnöke szólt az emlékezőkhöz.

A gimnázium igazgatójának, Szabó Miklósnak az üzenetét Nagy Judit igazgató-helyettes asszony tolmácsolta.

Emlékeztetett, hogy az iskola a szakmai, emberi minták átadásának legalkalmasabb helyszíne. A nagyhatású tanár szaktárgyának fanatikusa, és tudományának művelője is. Autheried Éva a Széchenyiből küldte szét „szabadcsapatait”, tanítványait, akik újabb várakat építettek a matematika tudományának.

A megemlékezéseket követően Nagy Judit igazgató-helyettes asszony és Krisch Imre egykori tanítvány megkoszorúzták Autheried Éva emléktábláját.

A rendezvény a gimnázium tetőtéri dísztermében folytatódott az emlék-konferenciával.

 

Szalay Csaba egykori tanítvány jelentett Légrádi Imre egykori tanárunknak, korábbi igazgató-helyettesnek.

 

A konferenciát Krisch Imre nyitotta meg, és köszöntötte a hallgatóságot, az előadókat.

 

Elsőként Légrádi Imre tanár úr emlékező előadását hallhattuk.

Felidézett „emlékmozijában” Autheried Évát egy nagy félgömb vette körül, ami az ő szellemi világa volt. Benne, szakmai gondolatai mellett, még volt néhány olyan valami, amit kedvelt, eltűrt maga közelében: Egy-két megbecsült ember, növények, állatok, sporteszközök és a zenei világ alkotásai, amelyeket megértéssel befogadott – rajzolta meg érzékletesen egykori kolléganőjét.

Autheried Éva, amikor kilépett a tanári szoba ajtaján, már készült arra hogy befogadhassa azokat a tanítványait, akiket sajátos, jövőbe látó, de soha ki nem mutatott szeretettel, a következő percekben meg akar győzni arról, hogy a mennyiségtan elemeivel való megismerkedés, a bennük való elmélyedés, nem csak anyagias hasznosításukat teszi majd lehetővé, hanem involvál olyan szellemi képességet, állapotot is, ami fizikai létünk, életünk magasabbról való szemlélésére is lehetőséget ad.

Az ilyen tanár, azzal, hogy meggyőző módon tanít, tulajdonképpen saját szellemi készleteiből tesz hozzá a tankönyv, a tanterv anyagához. Vagyis adakozik; és mi más ez, mint a jóság egy válfaja. Autheried Éva, a tanár, adakozott – fejezte be emlékezését Légrádi Imre.

 

Az egykori kollégát az egykori tanítvány, mondhatjuk egy kedvenc tanítvány, Kéri Gerzson, az MTA doktora követte.

 

Előadásának címe: Általános taggal megadott sorozatok összegképlete.

Az olvasó nézze el e sorok írójának, ha esetleg nem minden kristály tiszta a leírtak alapján. Töredelmesen bevallom, egy idő után elvesztettem az előadás fonalát…

Az előadó visszaemlékezett az egykori középiskolai évekre, a nemzetközi matematikai diákolimpiára való fölkészülésre. A magyar csapat felkészítő tanára Reimann István volt – tudtuk meg az egykori olimpikontól.

A többszörös szögek koszinuszával kezdte a tétel kifejtését, és leszögezte, hogy mindez a Pascal háromszöggel hozható kapcsolatba. És máris eljutott a Bernoulli-féle számokig.

„Létezik szép általános képlet is, amelyről diákként még nem tudtam – fogalmazott az előadó – csak jóval idősebb korban találtam meg a szakirodalomban.”

Körülbelül itt vesztettem el a fonalat…

De már meg is kaptuk a számtani sorozat ismert összegképletét. A 4. pont már elég rázós – ingatta fejét a matematikus.

A 4. pont: Koszinusz függvénnyel leképzett hatványozott számtani sorozatok összegzése.

Emlékeztetett, hogy ez 1962-ben, az érettségink évében volt a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián megoldandó feladat. Emlékezetes lehetett…

Ráadásul vigyázni kell, mert hamis gyökök is felléphetnek – hívta föl a figyelmünket végezetül Kéri Gerzson Ferenc.

 

A levezető elnök bejelentette, hogy az eredeti program szerinti előadás – Nyikos László: Pénzügyi elszámoltathatóság számvevői szemmel – az előadó parlamenti elfoglaltsága miatt elmarad.

 

Az előadások sorrendje akként módosult, hogy Szalay István, a Szegedi Egyetem főiskolai tanára – aki egyben a konferencia ötletgazdája – lépett a „katedrára”, Identitásnyomok a számfogalom fejlődésében című dolgozatával.

Azzal kezdte, nem deríthető ki, hogy mikor kezdődött a matematika az emberiség történelmében. Leszögezte, hogy a matematika a leginkább globalizált tudomány.

A sorszámnevek kialakulásáról szólva megjegyezte, hogy az első az „e” mutató névmásból származhat. A második pedig a „másik” névmásból.

Föltette a kérdést, hogy mennyi is az a harmadfél? Megtudhattuk: 2,5.

A különböző történeti kultúrák számábrázolásaira térve elmondta, hogy az egyiptomiak a milliót egy térdeplő emberalakkal ábrázolták. Érdekesség, hogy az arab számfogalmat a maják és a mezopotámiaiak közelítették meg a legjobban. A maják 60-as számrendszert használtak.

A cifraszűr pedig attól cifra, hogy „0”-kal hímezték ki. A ziffer a számjegyet jelenti, és a zifr pedig arabul ürességet, nullát jelent.

Szalay István szerint a számfogalom útja a következő: a kezdetek Babilonhoz köthetőek, majd következett Alexandria (a hellén kultúra), majd India a következő állomás, s onnan került az arabokhoz, s az ő közvetítésükkel Hispánián át Európába. 

Az előadó szót ejtett Bábel tornyáról és a teljes indukció összefüggéséről, amit Fracesco Maurolico 1575-ben fedezett föl.

Szó esett Fibonacci nyulairól, amik az arab számok elterjedésének kezdeteit jelentik többek között. Egy nyúlpár szaporodásának matematikai megfogalmazása segítségével.

Megtudtuk, hogy a hét hangjegy kialakulását a törtekre vezetik vissza.

Egy pillanatra a számmisztikába is belekóstoltunk: az 1-es az istenség, a 2-es a nő. a 3-as a férfi, ez utóbbi kettő összege 2+3= 5, a házasság.

Végezetül szó került a valós számfogalom megszületéséről, az aranymetszésről, a Mona Lisa „szerkesztéséről”, az emberi arc szabályszerűségeiről és a fenyőtoboz pikkelyeinek törvényszerűségeiről.

 

Gombocz János, professzor emeritus Autheried Éva pedagógiai munkásságáról tartott előadást.

Emlékeztetett, hogy milyen kitűnő pedagógusok tanítottak annak idején a Széchenyiben. Ők ismerői voltak az iskola uralmi viszonyainak. Ma ezek a fogalmak ismeretlenek az oktatásban.   A mai tanárok nem az uralmi viszonyok szakemberei. A mai oktatás szélsőségesen liberális.

Ez pedig nem a gyerekek érdeke – szögezte le a szakember. - Kényszerítés nélkül ugyanis nincs nevelés, és nincsenek eredmények.

Az előadó utalt az öntevékenység és a kényszertevékenység közötti különbségre. Ahhoz, hogy öntevékenység legyen, kényszertevékenységeket kell létrehozni.

A pedagógiai tevékenység során célt kell állítani a gyerek elé, s a pedagógus a gyerek és a cél közé áll.

Locke szerint a társadalom akkor jár el jól, ha a legkiválóbbakat bízza meg a pedagógiai munkával. Apáczai szerint a legerkölcsösebbeknek kell tanítaniuk az ifjúságot.

Gombocz János leszögezte, hogy sok féle pedagógiai módszer, sok féle pedagógus van, hibátlan nincs.

A pedagógusok két típusát szokás megkülönböztetni: a logotrop és a paidotrop pedagógust. Az előbbi magas színvonalú tárgyi tudással rendelkezik, tudásvágy és szakmai érdeklődés jellemzi, de ugyanakkor ennek maradéktalan átadása nehezen megvalósítható feladat számára. Az objektív értékek jelentik a mércét számára, tananyag központú, gyakran merev.

A másik lehet, hogy a szakmai ismeretek terén nem tökéletes, de kitűnő a kapcsolata minden tanítványával, a diákok felé fordul és képes megtanítani a szükséges feladatokat. A szubjektív értékeket tekinti mércének, az oktatási anyag csak keret, irányelv. Számára a tanuló viselkedése az igazi érték.

Természetesen egy pedagógus a való életben sosem tisztán logotrop vagy paidotrop. Mindegyikben van egy kicsi a másikból, de hajlam és a praxisa szerint az egyik inkább illik rá.

Autheried Éva jellegzetes logotrop pedagógus volt, akit a szaktudományos érdeklődés jellemzett.

Fontos leszögeznünk, hogy a pedagógus példaként áll a tanítványok előtt, és egy lehetséges életszervezési modellt képvisel – zárta mondandóját Gombocz János.

 

A pedagógiai előadást Krisch Imre, …….aki a Laricsev-példatár 2040. feladatának megoldásával igyekezett elkápráztatni hallgatóságát.

Kijelentette, hogy Autheried Évának csupán teste pihen a kőlap alatt, hiszen a szelleme köztünk van.

Ennek kiváló példája Takács László a Baltimore Egyetem professzora, akinek asztalán látható Autheried Éva képe.

Megtudhattuk, hogy a tanárnő még üstököst is felfedezett, ám a hazai csillagászok nem hittek neki, így végül cseh csillagászok nevéhez fűződik az üstökös.

 

A konferencia első napja ezzel az előadással ért véget, s a hallgatóság kitartó része egy – az Autheried Éva egykori házának közelében található – étteremben gyűlt össze további emlékezésre, most már fehér asztal mellett.

 

Másnap reggel a legelszántabbak dacoltak a fagyos széllel, és elzarándokoltak Autheried Éva régi Szent Mihály temetőbeli sírjához, és a hóval belepett sírbolton elhelyezték az emlékezés koszorúját.

 

A délelőtti program Nagy Judit igazgató-helyettes előadásával kezdődött, aki a Széchenyi István Gimnázium történetét ismertette, majd a napjaink gimnáziumáról beszélt.

Megemlítette az épület 2006-2007 között zajlott felújítását, amit évfolyamtársunk, Kopik István vezényelt le.

Nagy Judit kiemelte, hogy a legfontosabb céljuk az a pedagógiai hozzáadott érték, amelynek tárgyi és személyi feltételeit, a felszereltséget és az oktatói kar erkölcsi és szakmai felkészültségét igyekeznek biztosítani.

Tárgyilagosan megjegyezte, hogy a 2014-re meghirdetett gimnáziumi helyeknek – három egyházi és egy reálosztály – csupán 61 százalékára van jelentkező.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a végzősök 98 százaléka továbbtanul.

2000-ben még fele-fele arányban voltak a humán és a reálosztályok, ma már a reálosztályok felé tolódik az érdeklődés.

2013-ban az érettségi eredmények átlaga 4,35 volt. A 115 érettségiző közül 23 kitűnő, 18 jeles eredményű tanuló volt. 92 százalékuknak legalább egy középfokú nyelvvizsgája van.

A jelentkezők 98 százaléka felvételt nyert felsőfokú oktatási intézménybe.

Jelenleg 606 tanuló, 21 tanulócsoport és 41 tanár alkotja a gimnáziumot.

Érdekességként említette, hogy a város valamennyi iskolájának igazgatója egykori széchenyista diák volt.

Ma már elektronikus naplót vezetnek a tanárok, de a diákok most is egyenruhát viselnek, a lányok matrózblúzt, a fiúk sötét öltönyt.

Az elsősöknek évkezdés előtt „fecsketábort” szerveznek, s az eskütételre Nagycenken, a Széchenyiek ősi fészkében kerül sor.  A fecskeavató olyan jeles esemény, amelynek a megrendezésére az osztályok pályázat útján nyernek jogot.

Az év vége előtt adventi kézműves-foglalkozást szerveznek, karácsonyi vásárt tartanak, és templomi hangversenyt rendeznek.

Az ünnepek sorát a januári szalagavató folytatja, amit a diák- és a szülői bál követ. A nemzeti ünnepet pedig a Széchenyi vetélkedő.

A végzősök szerenádjára ma már az iskolában kerül sor, a tanároknak és az egész tanulóifjúságnak, s őket pedig virágszirommal szórják meg.

A tehetséggondozásról elmondta, hogy Stippinger Márta (2001-2005) matematikából és fizikából hazai és nemzetközi versenyek nyertese és díjazottja volt, akárcsak Frank György.

A holdjáró építő robotika szakkörük pedig világelső lett.

 

Hogyan tovább?

 

A konferencia utolsó napirendi pontjaként arról beszélgettek a résztvevők, hogy miként folytatódjék az Alma Mater egykori tanárai emlékének gondozása.

Takács László azt vetette föl, hogy rendezni kellene Autheried Éva emlékére matematikai versenyt. Tekintettel a tanárnő zenei érdeklődésére és műveltségére, zenei szekciója is lehetne a versenynek.

Bendl Judit egy (állandó) emlékkiállítás rendezését javasolta.

Gombocz János az egykori gimnáziumi faliújság, a Minerva felújítását javasolta, továbbá emléksarok, emlékfal, emlékszoba kialakítását ajánlotta.

A résztvevők megtudhatták, hogy 2014-ben a tanárnő emlékére Autheried Éva tantermet avatnak.

Többen fölvetették, hogy hasonló módon kellene megemlékezni többek között Földi Lőrincről, Kamondy Zoltánról, Kozák Lajosról, Sátory Jenőnéről és Szabó Béláról.

Lackner Pál fölvetette, hogy emléktáblát kellene avatni Sátory Jenőné tiszteletére is.

Nagy Judit igazgató-helyettes pedig arról tájékoztatott, hogy dr. Baranyai Lenke írja a Széchenyi Gimnázium történetét.


Emléktábla Autheried Éva egykori lakóházán

A kétnapos konferencia záró akkordjaként a résztvevők fölavatták Autheried Éva Alsólővér utcai lakóházán a tanárnő emlékét megörökítő márványtáblát.

A szülői háznál Szalay Csaba öregdiák és Szabó Miklós igazgató emlékezett a tanárnőre, majd elhelyezték a konferencia résztvevőinek emlékkoszorúját.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 (zétényi)


 Emléktábla felavatása


Szabó Miklós igazgató

Kedves Vendégeink!

Nagyon sajnálom, hogy nem tudok eleget tenni kedves kötelezettségemnek - az Autheried Éva tanárnő emléke előtt tisztelgők köszöntésének -, mert más jellegű hivatalos kötelezettségem ma délelőttre elszólít. Pedig itt, az emléktábla előtt szerettem volna elmondani, hogy a megkezdődő kétnapos konferencia nemcsak a tanárnő pedagógiai munkásságának máig ható érvényességét ismeri el, de gimnáziumunk oktatómunkáját is igazolja.

Egy iskola a szakmai, emberi minták átadásának legadekvátabb helyszíne. Tudást ad, amelyet a tanár tantárgyához való viszonya hitelesít vagy hiteltelenít. A nagyhatású tanár szaktárgyának fanatikusa, és valamiképp tudományágának művelője. Az ilyen tanár nemcsak diákjaira hat, de kollégáira, utódaira is.

Nemrég egy újságcikk a reál fellegvárának nevezte a Széchenyi István Gimnáziumot. Ezt, a hangzatosságával együtt is megtisztelő címet olyan tanárok láncolatának köszönhetjük, akiknek Autheried Éva egyik kiemelkedő alakja volt. E „fellegvárból" ő is szétküldte szabadcsapatait, volt diákjait, hogy azok pedagógiai örökségét elvigyék, s köztük legyenek olyanok, akik újabb várakat állítsanak a matematika tudományának. Ma néhányan közülük tértek vissza -tisztelegni. Köszöntöm őket, köszöntök minden kedves résztvevőt, és én is tisztelgek szép gesztusuk előtt.

                                                                                                                                         Szabó Miklós igazgató


Légrádi Imre tanár

Tisztelt Vendégek!  Kedves Tanítványok!

Autheried Éva tanárnőre emlékezünk születésének századik évfordulóján. Hogy ezeket a bevezető szavakat én mondom, azt csupán az teszi megengedhetővé, hogy rövid ideig egy tantestületben dolgoztam vele, itt a Széchenyi Gimnáziumban.

A tanárnő ebből az iskolából vonult nyugdíjba, 1969. augusztus 15-én. Tehát itt voltam kollégája, ahogy Ti is emlékezhettek rá, 1960 őszétől távozásáig. Ami most mégis megnehezíti feladatom teljesítését, az az, hogy én, idekerülésem után, csak három tanévet töltöttem vele együtt a tanári szobában, ott, ahol a kollégák valóban megismerhetik egymást. Amikor aztán az igazgatóhelyettesi irodából újra visszakerültem a tanáriba, akkor már ő éppen nyugdíjba vonult, így hát, igen kevés konkrét emlékképem maradt vele kapcsolatban.

Minthogy most mégis az a feladatom, hogy indítsam összejövetelünket az ő méltatásával, megpróbáltam elmélyedni emlékezetemben. Eközben egyre inkább, az egyszerű hétköznapiságtól eltérő, mondhatnám, misztikus gondolati képek borították el memóriám mozivásznát. Furcsa, de talán mégis érthető, hiszen a vele elsősorban kapcsolatba hozható matematika, absztrakt geometria, gondolatvilágunknak valószínűleg abban a kertjében virágzik, amelyben misztikus gondolataink, eszméink is termőtalajra lelhetnek.

Naiv emlékmozimban Autheried Évát egy nagy félgömb vette körül, ami az ő szellemi világa volt. Benne, szakmai gondolatai mellett, még néhány olyan valaminek a gondolati képe, amit kedvelt, eltűrt maga közelében: Egy-két megbecsült ember, növények, állatok, sporttechnikai eszközök és a zenei világ alkotásai, amelyeket megértéssel befogadott.

Hogy ezt emlékezetemben így láttam, arra már az ő mindennapi viselkedése is okot adhatott. Nem említek mást mint, például a nyári szünidőt. Ilyenkor mi, egyszerű kollégái, családi körben, valahol nyaralva, beszélgetve, sétálgatva töltöttük az időt. Ő pedig ilyenkor kibiciklizett a Fertőre, ahol bérelt csónakja várta. Kievezett a vízre, lelki félgömbje kitágult, ebbe belekerült a csendes, csillogó nagy vízfelület, a vízparti nádas, a röpködő madarak. És, ami talán legjobban esett tudatának, hogy senki nem volt a közelében a naiv, elvonatkoztatásra képtelen emberek közül...

Talán igazolják is e moziképemet a következő okirati mondatok, amelyek ugyan már nyugdíjas korában íródtak, de nyilván voltak ugyanilyenek jóval előbb is. Az irat: Fertődi Nádgazdasági Vállalat- Fertőszentmiklós. Kelt 1973.június hó 15-én. Alulírott hozzájárulok, ahhoz, hogy nevezett Autheried Éva soproni lakos, a B-24-es számú nádarató ladikot 2 hónapi időtartamra használhassa. Aláírás, XY ig. helyettes ......

Aztán, ősszel, újra az iskolában, a tanáriban, félgömbje megint csak összeszűkül. Benne inkább csak a gyerekek házifeladat-füzetei, a KöMaL (Középiskolai Matematikai Lapok) aktuális száma, a logaritmustábla kap helyet.

Az óraközi szünetekben azért szót vált a kollégákkal is, például, ha éppen egy zenei, vagy más kulturális eseményről van szó; esetleg, ha valamiről kell, akkor kertelés nélkül véleményt mond...

Csengetnek, ő, osztálynaplóval a kezében, már ki is lép a tanári szoba ajtaján. Megy a folyosón, félgömbje egyre tágul, hogy majd befogadhassa azokat, akiket sajátos, jövőbe látó, de soha ki nem mutatott szeretettel, a következő percekben meg akar győzni. Igen, meggyőzni arról, hogy a mennyiségtan elemeivel való megismerkedés, a bennük való elmélyedés, nem csak anyagias hasznosításukat teszi majd lehetővé, hanem involvál olyan szellemi képességet, állapotot is, ami fizikai létünk, életünk magasabbról való szemlélésére is lehetőséget ad.

S ha már az imént azt mondtam, hogy soha ki nem mutatott szeretettel, akkor ehhez hozzátenném a következőt: A tanári szakmában is működhetnek kivételes, emelkedett lelkiségű emberek. Művészek, akik talán saját maguk által nem is észlelve, mindig hordozzák az emberi jóságnak egy válfaját.

Az ilyen tanár, azzal, hogy meggyőző módon tanít, tulajdonképpen saját szellemi készleteiből tesz hozzá a tankönyv, a tanterv anyagához. Vagyis adakozik; és mi más ez, mint a jóság egy válfaja.

Autheried Éva, a tanár, adakozott. S akiben látta a befogadás készségét, annak még többet adott. Buzdította a KöMaL-feladatok megoldására, egyebekre.

Természetesen, a padokban ültek olyanok is akik inkább csak félnivalót érzékeltek a matematikában. Ezt észlelve, velük való kapcsolata inkább csak a kötelező munka elvégzésének ellenőrzésére szorítkozott. Ezt bizony szigorral tette meg.

Hát valahogy így emlékszem Autheried Évára mint kolléganőre.

Hogy aztán otthoni környezetében, az Alsólőver utca 31-ben, kiket mennyire fogadott be félgömbjébe, nem tudom.

Ahogy az elmúlt napokban erre a találkozónkra, illetve Rátok gondoltam, emlékmozimban megint csak az jelent meg, hogy az ő félgömbjében valószínűleg ott éltek nagy létszámban a matematika elemeit képező mennyiségi lények. Nem tudhatjuk, hogy melyek voltak. Lehettek olyanok is, amelyek más ember félgömbjében még ez idáig nem is jártak. Amikor Veletek, tanítványaival találkozott, nyilván ezeknek az absztrakt lényeknek a közreműködésével világított bele szellemi teretekbe, adta át érthető módon a matematika elemeit.

Lehet, hogy ezekben az időkben alakult ki nálatok is az a félgömb, amely mindmáig körülvesz benneteket, amelyben ott élnek azok a működő, veletek kommunikáló lények, amelyekhez köthetitek tudományos eredményeiteket. Az is lehet, hogy munkálkodásotok közben, amikor úgy vélitek, hogy most egy új ötletetek van az absztrakt világ valamelyik páncélszekrényének kinyitásához, akkor az egyik lényecske odasúgja: "Helyes, Autheried is így gondolta volna"...

Azonban, mint említettem, a tanárnő tanítványai között vannak többen olyanok is, akik nem váltak a mennyiségtan elkötelezettjeivé. Ez természetes. De, hadd merjem én most azt mondani, hogy azért ők se gondolják, hogy az ő szellemi félgömbjükben sehol sincsen jelen egy Autheried-i kicsiny lény. Ne képzeljék, hiszen gondolkodnia, élethelyzetek között választania, döntenie mindenkinek kell. ők majd, egy sikeres döntésük után, az emlékezés perceiben, nézzenek körül szellemi félgömbjükben, s lehet, hogy ott, valahol a legszélén, szerényen meghúzódva, látnak egy ilyen mosolygó lényecskét, aki odasúgja: "Jól döntöttél. Emlékszel, Autheried pont azért szúrt le akkor, mert nem így választottál."

Tehát mindannyiunknak van oka arra, hogy tisztelettel emlékezzék Autheried Éva tanárnőre. Tegyünk így! Emlékezzünk!

                                                                                                                                        Sopron, 2014. február 3.


Az Autheried-konferencia fotói



 

Emlékszoba Autheried Évának

 

Reáliskolai múlttal rendelkező gimnáziumunk az elmúlt másfél évszázadban sok kiváló matematika, fizika szakos tanárral büszkékedhetett, de közülük is kiemelkedett Éva néni. Nem tudni milyen okokból, de idők folyamán a reál tárgyak prioritása elhalványult. A tanárnő ezen próbált "fényesíteni" azzal, hogy a két tárgy előtérbe helyezéseként alakított egy matematika-fizika szakos osztályt és annak osztályfőnöki tisztségét is elvállalta. Az osztály 1968-ban érettségizett tagjai azóta is hálával gondolnak a kitűnő oktatóra, a magánéletével példát mutató emberre. Neki köszönhetően legtöbbjükből kiváló tudós, alkotó szakember, mérnök lett.

Osztályfőnökük születése centenáriumára rendezett konferenciához is csatlakozva úgy határoztak, hogy az iránta érzett tisztelet, elismerés jeléül kérik az iskola vezetését, Autheried Éva tanárnő is kapjon, nevezzenek el Róla egy tantermet. A tantestület ezt a kérést egyhangúlag támogatta és a tanári szoba fölötti, második emeleti termet jelölte meg.

Az osztály vállalta az emléktábla költségeit,l a technikai teendőket, a szabványos életrajzi tábla elkészíttetését, felszerelését Simon János vállalta. A tábla leleplezésére, avatására is a Gimnázium igazgatójával közösen, 2014. május 30-án került sor. Szabó Miklós igazgató a tanár szemszögéből, a volt tanítvány a diákok tapasztalataiból emelte ki ugyanazokat a példamutató szakmai, emberi tulajdonságokat, érdemeket. A Soproni Széchenyi István gimnáziumban ettől a naptól tantermével is tisztelettel emlékeznek kiváló volt tanárukra, Autheried Éva tanárnőre.

                                                                                                                             megbízásból Németh Kálmán

                                                                                                                                       2014. június 25.